Csíkszentmihályi Mihály a huszadik századvégi pozitív szemlélet zászlaját lobogtatva kutatott - többek közt - a boldogság-pszichológia terén, leghíresebb munkája pedig a flow élményhez kapcsolódik, azaz ahhoz az állapothoz, amely tökéletes elmerülést biztosít valamely tevékenységben és mint egy lebegve áramlunk benne, legyen az a munkánk vagy a hobbink.

Mint oly sok magyar, a háború után ő is Amerikában kötött ki, ott kezdte el pszichológiai tanulmányait, melyeket a Chicagói Egyetemen fejezett be. Időközben többször feltűnt neki, hogy sokan esnek "transzba" festészet, sakkozás, hegymászás, stb., tehát bármilyen gyakorlást és szakértelmet igénylő tevékenység közben, ez pedig annyira jó kutatási témának bizonyult, hogy végül globális projekt lett belőle.

Dióhéjban arra jutott, hogy kortól, nemtől, gazdasági helyzettől és társadalmi státusztól függetlenül bárki előidézhet egy olyan élményt, amelyben annyira elmerül, hogy megszűnik a külvilág és csak az élvezet és az extázis marad. A lényeg pofonegyszerű: Meg kell találnunk azt a tevékenységet, amely pont annyi kihívást biztosít, amennyi készségünk van hozzá. A recept már bonyolultabb.

A mellékelt ábra viszonylag egyszerűen mutatja be a Flow élményt körbevevő kapaszkodókat és akadályokat. A függőleges tengelyen a kihívások, a vízszintesen pedig a képességek mértéke növekszik meredeken, míg a középpont általános értéket képvisel. Flow élményt tehát legkönnyebben akkor tudok elérni, ha magas szintű kihívásokkal nézek szembe, ám ezek leküzdéséhez megfelelő készségtárral is rendelkeznem kell. Ha a kihívás mértéke túl magas, akkor többet haraptam, mint amennyit meg tudnék rágni, tehát kudarcra vagyok ítélve, ettől pedig a közérzetem is romlik. Ha pedig valamiben elég jó vagyok, de nincs előttem elég kihívás, akkor rommá fogom unni magam. Apátiába pedig akkor csúszok, amikor "nem tudom, de nem is érdekel".

A pihentető állapot arra jó, amikor valami érdekel, eljátszadozok vele, relaxálok, de ez könnyen csúszhat unalomba, emelni kell hát a kihívásokat, amíg nyeregben nem érzem magam (Control), onnan pedig már csak egy lépés a lebegés. Az "izgatott" állapotnak is fontos jelentősége van, ilyenkor még van rá esély, hogy le tudjak küzdeni egy akadályt, de kicsit nagy falat. Ez az állapot, amikor "szintet lépek": valami nagy kihívást küzdök le és ez a készségeimet is pozitív irányba befolyásolja, így tudok visszalépni a Flow-ba. Pontosan ezt az elvet használják ki a PC-s vagy Konzolos játékok és ebben rejlik a játékélmény nagy része is.

Igen ám, de ahhoz, hogy beléphessünk ebbe az állapotba kell legyen egy kitüntetett szerep, már csak abból is kiindulva, hogy a környezet meghatározza a viselkedést, így az élményt is (pl. Skinner munkássága; hasonlóan a digitális játékpiac is előszeretettel alkalmazza a Skinner-doboz mechanizmusát a játékok dizájnjában). Ilyen kitüntetett szerep az, amikor egy orvos felveszi a köpenyt és belép a rendelőbe/műtőbe, amikor a tanár a tábla elé áll, a kamionos pedig felveszi a sapkáját és a volán mögé ül vagy a DJ elfoglalja helyét a lemezjátszók mögött. Felveszik a szerepet és ők lesznek a királyok, mert tudják, hogy jól csinálják azt, amit csinálnak. (lásd még: egyenruhák).

Persze ahhoz, hogy tisztában legyek a képességeimmel visszajelzésre is szükségem van: egy vállveregetésre, hogy jól csinálom vagy csak látni egy készterméket, hogy elértem, csináltam valamit. És ahhoz, hogy legyen késztermék egy konkrét cél sem árt: a kamionos el akar jutni A-ból B-be, az orvos segíteni szeretne a betegen, az pedig, hogy ezért pénzt is kapnak már csak hab a tortán. A pénz egyébként bár fontos tényező, de Csíkszentmihályi szerint attól nem leszünk boldogabbak, hogy több pénzünk van, viszont az ront a kedvünkön, ha csökken a bankszámlánk egyenlege.

Már csak a hozzáállásunkon kell egy kicsit formálni, amit Csíkszentmihályi autotelikus személyiségnek nevez. Az auto azt jelenti, hogy "ön" a telos pedig annyit tesz, mint "cél", amely kifejezés arra utal, hogy a tevékenység "önmagában hordja jutalmát". A célt tehát nem kívül kell keresni, pusztán azért dolgozni, hogy több pénzem legyen önmagában eléggé lehangoló dolog - kivéve, ha befektetési bankárként dolgozom, bár ebben az esetben a pénz inkább csak a visszajelzés része munkafolyamatnak, a munkafolyamat nagy részét a sikerig vezető elemzés, hírszerzés és kufárkodás teszi ki, amihez pedig elkél némi érdeklődés és szakértelem.

Természetesen a flow élményt nem csak a munkában lehet elérni, hanem hobbikban és életstílusokban is. Ha lejárok gyúrni, akkor nőni fognak az izmaim és jobb lesz az állóképességem - feltéve, hogy ezt célként tűztem ki magam elé és teszek is ezért. Bár nem emlékszem rá, hogy Csíkszentmihályi ezt leírta volna, de az ilyen hosszabb távú céloknál érdemes folyamatosan dokumentálni az eredményeket: mennyit fogytam, mennyit nőtt a bicepszem mérete, fényképek, számok, naplók, és ha elvész a lendület vagy elbizonytalanodok, akkor ezek rögtön visszajelzést adnak és máris jobb a kedvem. De egy kevésbé aktuális példát tekintve a táncos-ivós ünnepek, de az aratódalok is arra voltak kitalálva, hogy növeljék a flow élményt, 150 évvel ezelőtt, amikor a javak termelése még nem volt egy ilyen lelketlen műfaj. Igazából az egész naptár arra volt kitalálva, hogy a munkát és az ünnepeket egyensúlyba hozza és a tradíciókkal együtt adjon egy cselekvési keretrendszert, mert akkor még voltak évszakok és a szezonális termékek is csak a szezonban voltak elérhetőek (már amikor tényleg volt termés és nem haltak éhen).

Ez így leírva mind szép volt, de létezik egy halom olyan tényező, ami bele tud köpni a flow-nkba, mint például az olyan külső események, mint egy személyes tragédia, egy válás vagy hirtelen jött nehéz anyagi helyzet, amelyek elterelik a figyelmet a boldogság lehetőségéről. Ez a féle entrópia elmúlhat, ha teszünk érte, de az már egy másik fejezet.

Ez pedig egy TED-es videó, amiben az öreg maga foglalja össze a tudást. Nem magyarul, de a jobb alsó sarokban ki lehet választani a magyar feliratot: