Catherine Genovese-t munkából hazaérve a saját kapualjában késelték halálra 1964-ben, New Yorkban. Bár maga a késelés több, mint fél órán keresztül tartott és egy egész szomszédság (38 ember) nézte és hallgatta végig, nem csak, hogy nem sietett senki a segítségére, de még a rendőrséget sem hívták ki. Amikor a mentők végül megérkeztek, már csak a halál beálltát tudták megállapítani. Akkoriban a gyilkosságok olyan gyakoriak voltak, hogy a sajtó már nem is nagyon foglalkozott a témával, ám ezt az esetet mégis felkapták a társadalom elhidegüléséről festett borzalmas képre hivatkozva.
1993-ban James Bulger, 3 éves kisfiút, egy Liverpool környéki bevásárlóközpontból rabolta el két tízéves fiú, Jon Venables és Robert Thompson. Bár a kisfiút két órán keresztül vonszolták és rugdosták át a városon, hogy végül egy elhagyatott vasúti szakaszon megöljék, a 38 szemtanú (a szám véletlen egybeesés), akikkel szembejöttek mégsem tett semmit. A sajtó ismét a társadalom hanyatlásáról cikkezett, megbélyegezve a "liverpooli 38-akat".
Azt, hogy miért történik az, hogy az emberek néha segítenek, néha pedig nem Bibb Latané és John Darley kezdték el vizsgálni a Genovese ügy után nem sokkal. Arra jutottak, hogy a tanúkat valójában felzaklatta az eset és igenis aggódtak Genovese testi épségéért, ki kellett hát deríteni, hogy miért nem tettek érte semmit.
Darley és Latané (1970) laboratóriumi kísérletet terveztek annak feltárására, hogy az emberek hogyan reagálnak a vészhelyzetre különböző szituációkban. A kísérletnek elég sok variánsa volt, ám az esetekkel kapcsolatban három fontos eredményt érdemes felmutatni. Az első variációban egy gyanútlan résztvevővel kamu piackutatási kérdőívet töltet ki egy hölgy. A hölgy ezután átmegy a szomszéd irodába, papírokat rendezget, kihallatszik, ahogy felmászik egy székre, hogy levegyen egy könyvet, amelyet hatalmas puffanás és jajgatás követ. (Hogy a kísérlet minél reprodukálhatóbb és biztonságosabb legyen a zajok mind felvételről mentek). A kutatók azt találták, hogy a kísérletben résztvevők 70%-a sietett a nő a segítségére.
A második variációban már két gyanútlan tesztíró vett részt, a segítségnyújtási arány pedig 40%-ra csökkent. Ennél már csak annak a változatnak az eredménye volt meghökkentőbb, amelyikben egy gyanútlan résztvevő mellet egy beépített ember is írta az ál-piackutatási kérdőívet, ám őt arra utasították a kísérlet vezetői, hogy a baleset robajának ellenére ne tegyen semmit. A segítségnyújtási arány ebben az esetben 7%-os mélységre esett vissza.
Tehát megfigyelhető, hogy bár az emberek többsége alapvetően segítőkész, minél többen ácsorgunk egy vészhelyzet előtt, annál kevésbé mutatunk hajlandóságot a segítségnyújtásra, így sajnos minden egyes bámészkodó újabb és újabb szöget ütött James Bulger és Catherine Genovese koporsójába. Az ő áldozatuk mutatta meg az emberiség számára, hogy viszonylag apró erőfeszítések árán is lehet mindennapi hősökként életet menteni.
